A második szentség – K. Dudás Mária írása
A második szentség – K. Dudás Mária írása
Mezőkövesden május 28-án, Pünkösdvasárnap a Szent László-templomban volt a bérmálás szentségének kiszolgáltatása ünnepi szentmise keretében. Ezen mindkét egyházközség bérmálkozói megkapták a Szentlélek pecsétjét, melyet főtisztelendő Dr. Novák István helynök atya szolgáltatott ki.
A Jézus Szíve Egyházközségből 32-en, a Szent László Egyházközségből pedig 42-en (ebből 7-en felnőttek) bérmálkoztak.
Anyák napja alkalmából a Mozer család adott orgonakoncertet május 7-én a Szent László templomban.
Anyák napja alkalmából a Mozer család adott orgonakoncertet május 7-én a Szent László templomban.
Kapcsolódó képek:
AZ ÉN ANYÁM – K. Dudás Mária verse
AZ ÉN ANYÁM – K. Dudás Mária verse
Az én anyám már nem járt matyó ruhában,
S hébe-korba sem volt ő már cuháréban*.
Furcsa széljárás fújta el azt a világot,
Más divat, új hóbort és téveszme hódított.
Városi lelkigyakorlat – K. Dudás Mária írása
Városi lelkigyakorlat – K. Dudás Mária írása
Első alkalommal történt meg, hogy Mezőkövesd két katolikus plébániája közösen tartotta meg léleknyitogató felkészülését a legnagyobb keresztény ünnepre, a Húsvétra.
Március 27-én a Szent László-templomban volt a nagyböjti lelkigyakorlatos szentmise, melyet dr. Medvegy János plébános atya tartott. Arról beszélt, hogy a lelkigyakorlatozásnak a Nagyböjt a legalkalmasabb ideje.