Szinodális találkozó – K. Dudás Mária írása
Szinodális találkozó – K. Dudás Mária írása
Május 7-én a kora reggeli órákban szokatlan nyüzsgés volt tapasztalható a Jezsuiták terén. Folyamatosan érkeztek ugyanis messzi tájakról is a küldöttek az Egri Főegyházmegye szinodális találkozójára. Több százan gyűltünk össze Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Hajdú-Bihar, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. A Szent László Egyházközségből Dr. Medvegy János plébános, Jorge Luis káplán, Rajcsák Ferenc akolitus, Szabóné Varga Ágnes hitoktató, Kisné Dudás Mária a Biblia Körből és Nagyné Ócsai Erzsébet az Effata lelkiségi közösségből voltak a delegációban.
Az Egri Bazilika felújítási munkálatai miatt Mezőkövesden a Jézus Szíve-templomban került megrendezésre Főegyházmegyénk szinodális találkozója.
A kléruson kívül azok a hívek vehettek részt ezen a fórumon, akik a plébániai közösségekben aktívan részt vállaltak a 35 szinodális kérdés megválaszolásában, érdemben hozzá tudtak szólni a 8 fejezet témáihoz. Plébánosunk a válaszok alapján készítette el az összegzést, amit továbbított a Főegyházmegye felé. Minden egyházközség így járt el. Ezen felül mintegy háromszázan online csatlakoztak válaszaikkal a programhoz. Az érsekség ezek alapján készítette el a szintézist, amelynek ismertetése céljából gyűltünk össze május 7-én.
A rendezvény Füleczki István felvezető gondolataival vette kezdetét. A reggeli dicséret (laudes) után kezdődött az érseki szentmise, Főegyházmegyénk papságának koncelebrálásával. Dr. Ternyák Csaba érsek atya köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a szinodális munkának eddigi szakaszaiban. Beszélt a Ferenc pápa által 2023-ra összehívott Püspöki Szinódus jelmondatáról: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés.” A hívő ember számára keresztségéből fakadóan ez állandó feladatot jelöl ki. Az imént felolvasott szentleckében és evangéliumi szakaszban is felfedezhetők bizonyos szinodális elemek: kérdések és válaszok – azaz dialógus, közösség, küldetés. Kinek tartják az emberek az Emberfiát? - kérdezte Jézus apostolaitól. Van aki….- válaszolták a tanítványok. „Hát ti mit mondtok, ki vagyok én? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta….” Itt tehát párbeszéd zajlik Jézus és a tanítványai (közösség) között. A küldetés pedig az elhangzott szentleckében is benne van: „Menjetek az élő kőhöz … épüljetek fölé lelki házzá … szent papsággá, hogy Istennek tetsző áldozatokat hozzatok. … választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok… (1Pét 2, 4-10) Érsek atya erre építette fel homíliáját. – Mi Péterrel együtt valljuk, hogy Krisztus a mi szabadítónk. Felhívta figyelmünket arra, hogy az evangéliumban mindig felfedezhetünk új üzeneteket. Arra a kérdésre pedig az elhangzott szentlecke adta meg a választ, hogy Jézus kinek tart minket. Mi az Ő népe vagyunk – modern szóhasználattal – hűséges csoportja. Akik ma itt vagyunk ezen a találkozón közösségeink küldötteiként, mi vagyunk az egyházmegye krémje, akikre mindig lehet számítani. A kérdésekre megfontolt válaszokat adtunk – mondta főpásztorunk. Beszélt még közösségi ünnepekről és hétköznapokról, missziós küldetésről – tegyük vonzóvá közösségeinket a még kívülállók számára is –, közös élmények szükségességéről – hogy közösségeink megújuljanak – , részvételről, amely nem korlátozódhat csupán egy-egy eseményre, valamint a szinodális folyamat egyházmegyei szakaszáról.
A szentmise után Dr. Czapkó Mihály érseki titkár ismertette az egyházmegye szinodális dokumentumát. Kitért arra, hogy az miként jött létre, mit szeretne a pápa, miért kell nekünk bekapcsolódni ebbe a folyamatba. Elmondta, hogy a Szentatya nem akarja szétverni az Egyházat, Ő nem egy másik Egyházat akar, hanem egy másmilyet. (Ez valószínűleg azért hangzott el, mert szóvá tettük: attól félünk, hogy egy nagy protestáns ernyő alatt a Katolikus Egyház már csak egy szatelit-felekezet lesz, vagy csak amolyan platformféle.) Próbálunk a Szentatya után futni – tette hozzá. A pápa nem felforgatni akarja az Egyházat, hanem megújítani. Ehhez azonban először magunkat kell megújítani.
Az Egyház szinodalitásával kapcsolatban azt mondta, hogy a három pillér – közösség, részvétel, küldetés – nem csupán egy szűk egyházi kört érint. Minden közösség (célcsoport) részt vett a munkában. A hierarchia minden szintjén elkészül az összefoglaló, s ezek alkotják majd a jövő évi Püspöki Szinódus megvitatásra kerülő anyagát.
Meg kell szólítani minden krisztushívőt, hogy bekapcsolódjanak a szinodális folyamatba. Az előadó rámutatott arra, hogy polarizált világunkban fontos, hogy az Egyházban odafigyeljünk egymásra. A szinodális kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy igény van arra, hogy meghallgassuk egymást. A katekézis, a hitéletünkben való elmélyülés a legfontosabb, de az is legalább ilyen fontos, hogy legyen egy hely, ahol az emberek meg tudják osztani egymással gondolataikat, örömeiket és gondjaikat is.
Virtuális világban élünk. A világjárvány kritikus időszakában a korlátozó intézkedések miatt megtapasztaltuk a virtuális tér előnyeit, azonban a világháló nem pótolhatja az Istennel és az egymással való személyes találkozást.
A közösségi élet megújulását, fellendülését nem elég csupán a lelkipásztoroktól várni. Mindannyiunk lelkesedésére, aktivitására szükség van, hogy kereszténységünkből fakadó küldetésünket meg tudjuk valósítani.
Az érseki titkár felhívta a figyelmünket arra, hogy a szinodális dokumentum az Egri Főegyházmegye honlapján megtalálható.
A nap további részében előadásokat hallottunk a témafelelősök tolmácsolásában a hitoktatás fontosságáról, felelősségéről; a katolikus iskolák lehetőségeiről; az ifjúság-pasztorációról; a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium, valamint a Neokatekumenális Út közösségével kapcsolatos tapasztalatokról; a Cursillo szerepéről a hit továbbadásában; a cigánypasztorációban szerzett tapasztalatokról; a Karitász szeretetszolgálatáról; a házasságrendezés fontosságáról; végül az Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont lehetőségeiről a vallási turizmusban.
Az előadások után érsek atya összegezte az elhangzottakat, majd főpásztori buzdítással és áldással látott el bennünket.
Ebéd után a lorettói litánia eléneklését követően elköszöntünk egymástól.