Zarándoklat Mezőkövesd városáért és lakóiért

"Elindulunk égő szívvel és minden léptünk imádság lesz" mottóval szervezett zarándoklatot a Szent László Plébánia Effata Karizmatikus Közössége Mezőkövesd városért és lakóiért.

219. május 11-én reggel 9 órakor a bogácsi úti Mária szobornál gyülekeztek a szervezők és részt vevők. Az elmúlt napok hűvös esős időjárása után az Isten áldásaként éltük meg a napsütéses májusi reggelt.

A közös imádság után Bakos Tamás káplán atya áldotta meg a várost és lakóit, majd a mintegy 70 fő két csoportban, két útvonalon  indult el, hogy rózsafűzért imádkozva járják körül a várost és ajánlják azt lakóival együtt Isten szeretetébe és a Szűz Anya oltalmába. 

Útközben sok helyen vártak minket azok az idősebb testvérek, akik nem tudták végigjárni az utat, de egy rövid imára így is bekapcsolódtak a zarándoklatba.

A két csoport a Jézus Szíve templomnál találkozott, ahol Dr. Török László plébános atya fogadta a zarándokokat. A Jézus Szíve litánia elimádkozása és egy rövid pihenő után a két csoport közösen indult tovább a Szent László templomba. Itt Dr. Medvegy János plébános atya fogadta a zarándok csoportot.

A zarándoklatot szentmisével zártuk, melynek főcelebránsa Koós Ede, az egri Szent Lajos egyházközség plébánosa volt. 

Hálásan köszönjük a szervezők fáradtságos és lelkes munkáját, a résztvevők kitartását és imádságát! 

 b_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2060.jpg b_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2063.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_60110821_2262352677415700_5840014225195401216_n.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2101.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2112.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2143.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2109.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2147.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_60124095_2262352080749093_6995410154950754304_n.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_60237919_2262351817415786_6381508824108367872_n.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_60202434_2262352947415673_5450660858399031296_n.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2193.jpgb_150_100_16777215_00_images_Zarandoklat_mezokovesd_IMG_2073.jpg