A szentek köztünk élnek (2)
A szentek köztünk élnek (2)
Kedves Ottó Atya!
Kazincbarcikán találkoztunk. Plébánosnak kerültem oda, te pedig – bizony – váci megyés papként, oda jöttél meghalni. De, amíg időd engedte, míg a „szörnyű halál” el nem jött érted, áldott papi szíved szerint, részt vettél a közösség életében…
A szentek köztünk élnek (1)
A szentek köztünk élnek (1)
Bánhorvátit elhagyva, felkapaszkodunk a Bükk egyik első magaslatára, és ott lenyűgöző látvány tárul elénk. Hegyek és halmok, Istentől megálmodott rend szerint. Mily csodálatosak a te hegyeid Uram – tör ki az ima önkéntelenül is ilyenkor a lélekből.
Amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?
Amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?
Jézus elcsodálkozott Názáret népének hitetlenségén. Nem is tudott ott csodát tenni. Nem tudta erővel és hatalommal meghirdetni az Isten országát. Ill. más helyzetben azt látjuk, hogy elcsodálkozott a pogány százados esetében: ekkora hitet nem találtam Izraelben! Sokszor elhangzik az evangélium történései során: Menj, hited megmentett téged!
A minimális hit a kontextusa elengedhetetlen Jézus működésének, tetteinek megértéséhez. Jeleket művelt! Nem varázsolt. A jel kétértelmű: vagy beszédes jel, vagy semmitmondó. Függ a befogadó lelki állapotától.
Ez a hitetlen nemzedék nem kap más jelent: mint Jónás próféta jelét. Három napig marad a föld gyomrában. Jézus miközben tesz ugyan csodákat, de közben folyton csodátlanít: ti adjatok nekik enni. Megtiltotta, hogy híreszteljék az egyes csodáit.
Csodaváró tömeg hányszor hullámzik ide és oda a világon. Itt is, ott is jelenésekről hallunk. Álpróféták, rajongók csalják a tömeget. Ez alól sajnos nem kivételek az egyes Mária megjelenések sem.
Márk írásában Isten Országának meghirdetése hatalmas jelekkel és tettekkel történik. Máté ószövetségi jövendölések beteljesedéseként idézi a csodákat. Lukács - aki maga is orvos - a csodákban az Isten irgalmasságára helyezi a hangsúlyt. János csodaelbeszéléseiben Isten Országának pazarló bősége jelenik meg.
Amikor még Szent Pál Saul volt: A zsidóság hitéért lelkesedett. Saul lábához tették le a ruhájukat az első keresztény vértanú megkövezésekor és ő helyeselte tettüket. A megtérés villámcsapásként érte, a földre terült. A csodás látomás tüze kiégeti belőle mindazt, ami addig volt. Megrendült a lelke mélyéig, létezésének legmélyéig. Ez a kegyelem. Átkódolja életét. Lelkigyakorlatot tart. Tanul és vezekel. És várakozik. És dolgozik. Míg meg nem érkezik a szólítás az apostoloktól: jöjj, segíts nekünk!
Tehát a hitnek adománya nem velünk születik. Fel kell ismernünk, ki kell munkálnunk, különben elvész. Hisz törékeny cserépedényben őrizzük azt, amint a nemzetek apostola figyelmeztet minket.
Egy szentlelkes tapasztalat (16)
Egy szentlelkes tapasztalat (16)
Egyes pillanatok örökre bevésődnek tudatunkba. Olyan másodpercek, amik csak nekem jelentenek sokat, másoknak meg semmit. Így egy szempár, az erdő hűvöse, egy táj, a tenger, édesanyám önkéntelen mozdulata…
S kérdezem: mi más lenne a legjellemzőbb pillanat egy pap életében, mint az, hogy felemelheti a kenyeret és a kehelyben lévő bort… az átváltoztatás pillanata. Elnézem sokszor magunkat ebben a pillanatban, hisz ez életünk sűrítménye, legtisztább cselekvése, hivatásunk lényege… olykor látok átszellemült arcokat, magasra emelt karokat… igen, ebben a mozdulatban le lehet mérni, kiben mennyi a hit, a megélt hit, az áhítat, az odaadás, a Krisztus iránti szeretet… mert ebben az egy mozdulatban nem lehet hazudni… úgy tenni, mintha…
Most elmondom, sokszor megadatik, hogy túllássak a fehér ostyán és a kelyhen. S ilyenkor megpillantom Őt. Felmagasuló alakja eléri a csillagokat, széttárt karja átéri a megmérhetetlent… és ilyenkor úgy érzem elveszek. Én emelem őt – de nem, már Ő emel engem… egyre gyorsuló mozgással… s egyszer csak ott van előttem a torinói halotti lepelről ismert arc, a Jézusé… és nem az áruló csókját adom neki, hanem a szeretett tanítványét…
Miközben nézem, mondatok szakadnak fel szívemből: úgy-e felemelsz majd, akkor is… úgy-e elérlek egyszer, megszűnik ez a végtelen távolság… s egyszer majd arcom vonásai is kisimulnak…
Igen, mert amikor a borral teli kelyhet engedem le, mindig megpillantom a kehely görbületén torzuló vonásaim. Fájón érzékelem, hogy visszaérkeztem a földre, és hogy micsoda különbség van a megtapasztalt tiszta szépség s az én földi valóm között. Ilyenkor szégyenkezem. Megfogadom, hogy ma jobb leszek… Egyre inkább nem szeretem torz vonásaim látni, hanem… egyre inkább csak Téged akarlak szemlélni, édes Megváltóm.