Adó 1% felajánlása
Krisztusban kedves Testvérek. Az elmúlt években sok felelősen gondolkodó ember juttatta el adója 1%-át a Katolikus Egyháznak. Köszönjük, ha ön is így tett. Számos intézmény ezáltal jutott nélkülözhetetlen forráshoz így sok embernek tudtunk segíteni. Arra kérjük, idén se feledkezzen meg a segítségnyújtásnak erről a nagyszerű lehetőségéről. Rendelkezzenek az egyházak javára felajánlható 1% fölött úgy, hogy azt a katolikus egyház kapja meg. Az adóbevalláson szerepelnie kell a 0011 technikai számnak, amely alapján az elosztás történik.
Kérjük akkor is rendelkezzen a Katolikus Egyház javára, ha úgy gondolja, jelentéktelen összeg az. Minden egyes rendelkezésnek nagy jelentősége van!
Ezen felül az adójuk másik 1%-át plébániánk alapítványa számára is felajánlhatják amelynek neve:
Szent László Alapítvány
Adószáma:19066163-1-05
Segítségét köszönjük mindazok nevében, akikről az Ön adóforintjaival gondoskodni tudunk.
Apor Vilmos emlékére – K. Dudás Mária írása
Apor Vilmos emlékére – K. Dudás Mária írása
Albert Camus a Hűség című írásában így fogalmaz: „A totalitárius rendszereknek a restségnél és feledékenységnél nincs jobb szövetségesük. Következésképpen jelszavaink magától értetődően ezek: emlékezés és lankadatlan kitartás.”
Nagycsütörtök titka-K. Dudás Mária verse
Nagycsütörtök titka-K. Dudás Mária verse
- A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus
Kongresszus emlékére -
Mottó: „Íme, én veletek vagyok mindennap
a világ végéig!” (Mt 28,20)
Uram, Jézus Krisztus!
Te elárultatásodnak éjszakáján,
Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán,
hogy ne maradjunk itt mi árván híveid,
az Oltáriszentséget nekünk hagytad itt.