Na, de most komolyan... (8)

Na, de most komolyan... (8)

Beszéljünk a szexualitásról! Ez mindannyiunkat érintő ügy. Nagy levegőt kell vennem, mielőtt hozzákezdenék. De mivel hetente hallom-olvasom a papságot lejárató híreket, melyek hol a homoszexualitás vádját, hol a pedofília ügyét, hol a hivatásukat elhagyó papok sokaságát állítják pellengérre. Mintegy sugallva azt, hogy amit a papság képvisel és ezen keresztül az egyház, az mind humbug, nem igaz, mesebeszéd, a sutba hajítható. 

A világnak kínálata ezzel kapcsolatban pedig, a szexualitás túlhajtása, a szabadosság, a pornográfia, a nemek szabad választása, azonos neműek házassága, a feminizmus erőszakos hatása, botrányos válások sorozata... és még ki tudja mi minden. Hol itt az igazság? 

A mennyei Atya a szexualitáson keresztül akar gondoskodni az emberi nem fennmaradásáról. Bőségesen el vagyunk látva ilyen irányú képességekkel. Ez tény. 

Ezzel szemben a pap, lemondó életet él, hivatásánál fogva. Elfogadja a hiányt, mely kínozza nap mint nap, mert tudja azt, hogy az emberi élet több a szexualitásnál. Ez tény. 

Mindez igaz a házasságra is, mert ismételjük meg a házasság mérhetetlenül több mint szexualitás. Ez is tény. 

Viszont Krisztus óta értéke van a szenvedésnek, a hiány megélésének. Úgy bizony. Mert ez a világ elmúlik, minden percnyi gyönyörével, szexualitásával együtt. Ez az Írás üzenete. Ez is tény. 

Vajon megértjük-e? Hogy az élet több mint szexualitás. A szennynek, a vérnek és a mocsoknak át kell menni szívünk kohóján, hogy minden átalakuljon Isten dicséretté. Ez az egyetlen nagy feladata a földi életnek. 

Annál szebb képem nincs is a házasságról, mint mikor két megtört ember 50 év hűség után megjelenik az oltár előtt. Vagy, amikor a kórházi ágyon fekvő feleség mellett ott imádkozott férje. Ebben annyi tisztaság, mondhatni ártatlanság van, hogy nehezen tudom kifejezni. 

Alig merem bevallani, hogy 26 évesen – 2 év szörnyű katonai élet tapasztalatával – nagy nehézségek között megőrzött ártatlansággal állhattam a szentelő főpásztor elé. De visszatekintve, ennek kegyelme végig kísérte egész papi életemet. 

Szent Pál olyan életet élt, mint mi (katolikus papok, szerzetesek). Meg is jegyzi egyik levelében, hogy ő nem házas, mint volt pl. Péter. Mert őt Krisztus szeretete sürgette. Úton volt. Küldetést telesített. Ez nem nyugodt családi élet tételez fel. Itt nyugtalanság van, a Szentlélek viharzó jelenléte, mely teljes embert kíván. 

Mindezeken túl a papi és szerzetesi élet sorsközösséget vállal millió és millió emberrel. Akiknek pl. meghalt házastársuk, vagy netán rossz házasságban élnek, vagy akik valamilyen lelki vagy testi baj miatt képtelenek a házasságra, és azokkal a fiatalokkal is, aki még csak készülődnek a párválasztásra, a szent házasságra. 

S nem tudom elhallgatni, hogy sokszor megdöbbenek temetések alkalmával, nagy kérdőjel merül fel a szívemben, amikor egy-egy szülő ravatalánál pl. csak egy gyermek áll. Hol a többi? – tör fel önkéntelenül a kérdés a szívemből. Persze, tudom, nem az én ügyem. Foglalkozzam csak a magam dolgával. Mit értek én ehhez. De mégis... 

A fentieket megfontolva, - kérem a kedves olvasót - elmélkedjük át Pál apostol szavait: „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.” (Gal 5,19-24)